BOLDOG ÚJ ÉVET KíVÁNOK MINDENKINEK EZZEL AZ EU-S íRÁSSAL! 🙂
Alig aludtam aznap éjjel az izgalomtól. A Burján Jóskát ugyanis már majdnem két éve nem láttuk. Igazából senki sem tudta mi történt vele. Még a Manci néni, az anyja sem. Azt pletykálták a faluban, hogy kiment a németekhez ácsnak. Kitanulni a szakmát. De azt is mondták, hogy onnan öt hónap után hazajött és már Pesten lakik, csak nem ér rá lejönni meglátogatni minket. Még az anyját sem. De aznap este negyed nyolckor telefonált a Hofferéknak, hogy holnap reggel hétkor érkezik, üzenjék meg az anyjának, hogy főzzön bablevest, meg palacsintát, de annyit, hogy az egész falunak jusson, mert nagy ünnep lesz: hazahozza végre azt, amiért elment, amiért annyit dolgozott. Haza hozza megmutatni nekünk a valóra vált álmát.
A Hofferék rendkivül rossz sáfárjai voltak a titkoknak, s a falu egyik istenverése volt, hogy pont hozzájuk volt bekötve a legrégebben a telefon, s megszokásból még később is idejárt telefonálni mindenki. A Hofferék szét is kürtölték mindenkinek, hogy holnap ingyen palacsinta, reggel hétkor Manci néninél. Mindent a Jóska áll.
A Rizmayerék harminc üveg szilvapálinkát hoztak fel a pincéjükből, a Hofferék pedig egyből el is kezdték felverni a lányuk lagzijából megmaradt sátrat a Manci néninél, ahol az asszonyok már ott sürögtek a két székes – egy lavóros konyhában. Előkészítettek mindent, amit előző este még elő lehetett, de így is már fent voltak hajnali négykor zöldséget pucolni, meg a tyúkokat kiengedni. Hatkor engem is kivetett magából az ágy, s kiültem a házunk elé és bámultam a Kossuth utca végét, ami egyben a falu vége is volt. Jó rálátásom volt a nagy bekötőútra, onnan jött mindenki ide le hozzánk. Más út a külvilágból ide nem vezetett.
Ültem és vártam. A szemközti szomszéd, a Pista bátyja is kinn ült már a kis padján. De ő nem a bekötő utat bámulta, hanem a napilapot a kezében. Mint mindig. Minden reggel leakasztotta a postást, és elkérte tőle a lapot, még mielőtt az bárkinek bármit is kivihetett volna. Aztán ott kint olvasta – ha az időjárás engedte – legalább egy órán át.
A Manci néniéktől kihallatszott a visongás, a hahotázás, miközben készült a bableves és a palacsinta. Fél hét sem lehetett, mikor bekanyarodott a Kosssuthra egy gigantikus, egy óriási, egy hatalmas kék csoda. Lassan haladt előre, semmi csinnadratta, semmi dudálás, semmi pöfékelés. Elakadt a lélegzetem. Pista bátyja észre sem vette, meg sem hallotta a motor halk brümmögését. Kiszaladtam az útra. Mindkét karommal integetni kezdtem, majd ordítottam, ahogyan a torkomból kifért:
– Itt van a Jóska! Meg a kék busza!
Másodperceken belül kint termett mindenki az utcán, kivéve a Manci nénit, aki még sózott egy utolsót a levesen, majd a járdára lépve felkiáltott:
– Gyermekeim, hát ez egy óriás busz!
Csipetkesodrástól lisztes kezét az otthonkába törölte, majd a szája elé kapta, s így enyhén fehér lett öregségtől megereszkedett orra.
– Na mit szólsz, milyen fiad van?
Ugrott ki Jóska a buszból.
– Te gazember! – motyogta Manci néni, s tömzsi karjait fia nyaka köré hajította, majd könnyes-lisztes puszikat nyomott kopasz arcára, fejére, meg ahol ajkai érték.
– Ez a tiéd Jóska? – kérdezte szkeptikusan Gábor Krisztián, Jóska egykori söröző cimborája.
– Az hát! Formás kis dög, mi? – felelte és kitépte magát anyja karjaiból a tulajdonos.
– De honnan lett neked ennyi pénzed? – hebegett Krisztián.
-Pénz, pénz! Ugyan már! Ti még azt hiszitek, hogy pénz kell a vásárláshoz? Azt a nyomorultaknak találták ki! Kapcsolat kell gyerekek!
S elővett egy mobiltelefont is a zsebéből, miközben nyomatékosan elmondta még egyszer:
– Ha van KAPCSOLAT, akkor minden lesz!
Addigra azonban mindenki már a buszt tapicskolta. Óriás busz volt ez, két emeletes. Alul-felül ablak. A csillogó kék festékre egy enyhén ovális körbe sárga csillagokat is festettek, amelynek oldalára ez volt írva: EU TOURS. Pista bátyánk egyszercsak összehajtotta az újságját és megkérdezte:
– Miért pont az EU zászló van erre ráfestve?
De kérdésére a Jóskán kívül senki sem figyelt. Ő válaszként dünnyögött valami olyasmit, hogy:
– Mert onnan hoztam, s különben sem kívánságműsor volt, hanem ez volt és kész.
Ekkor a Manci néni is felbátorodott:
– Mondd fiam! Hova viszel el vele elsőnek?
– Hát, ha már EU Tours, akkor menjünk el vele az EU-ba! – vágta rá fia.
– De oda még nem mehetünk, oda még túl korai. – okoskodott a politikai ügyekben jártas Teca.
– Korai, korai? Ha az EU nem jön ide, mi megyünk elébe!!! – üvöltötte a Jóska. A többiek nevettek.
– Irány az EU! Hujjujjuj!” – kiabálták a szomszédok.
A tömeg lelkesedett, de Pista bátyja rázta kalapos fejét. Legyintett egyet-kettőt miközben végignézte, ahogy bepakolják a buszba a sok üveg pálinkát, meg a rengeteg palacsintát.
– Utazó cirkusz! – morogta -Ej, de mehetnéketek van! Pedig sokan még a keleti utunkról megmaradt szennyest sem mostátok ki, de már rohantok az EU-ba!
Hiába nógatták az öreget, azt nem lehetett felültetni (a buszra).
– Hagyjatok engem vín öregembert! Én nem szeretek a dolgok elibe menni! Mit siessek? Ha én nem megyek az EU-ba, majd az EU eljön hozzám! Hát, de most nincs igazam? – kérdőn körbe nézett.
Mi addigra már odafent kerestük a helyünket. A buszban minden csodálatos volt: volt tévé is és klíma is. Gábor Krisztián be is kapcsolta a tévét, de a Jóska halkabbra vetette vele, helyette Jimmyt nyomatott a hagnszórókón keresztül. Az egész busz énekelte a slágereket, meg is hatódtak sokan és sírtak. Hiába, fogyott a pálinka és a palacsinta.
Haladt a busz hegyen-völgyön át. A pálinka lassan elpárolgott, így a Jóska előszedett egy kis hűtőből pár doboz behűtött bajor sört is. Sokan ekkor kijelentették, hogy ők már most imádják az EU-t. Oda már az út is csoda.
A galiba csak akkor kezdődött, amikor a Teca meg a Hoffer Máté besompolyogtak a vécébe, és bent voltak ott jó sokáig. Közben a Jóska, aki már jó régen nem járt a környékbeli falvakban véletlen ráment egy rázós, kátyúkkal teli földútra, amely egy búzamezőre vezetett. A búzamezőn pedig nem tudott megfordulni, de előre menni meg már végképp nem, és akkor fél órán tolatni kezdett ugyanazon a rázós, kátyús földúton. A hátrafele menetben a Manci néni kertszomszédja a Morvai Irén nagyon rosszul lett. Ő a sok kátyút okolta, de mindenki más szerint a négy deci pálinka meg a két üveg bajor sör volt az oka annak, hogy a Morvai Irénnek hamarosan hánynia kellett. A bökkenő csak az volt, hogy a Mátéék nem nyitották ki a klotyóajtót, és így a Morvai Irén lerókázta a Manci nénit, akinek ettől felfordult a gyomra és ő is hányt. A Jóska meg egyre csak tolatott és tolatott, és közben pedig ordított, hogy most akkor mi lesz az ülés szövetekkel.
Az öreg Bán bácsi mindeközben úgy érezte senki nem fogja a nagy kavalkádban észrevenni, ha ő elkezdi taperolni a mellette ülő Babika nénit. A nyúlkálástól azonban a karfán benyomott egy gombot, ami az ülése támláját hirtelen hanyatt vágta. Ettől úgy megijedt szegény öreg, hogy ripsz-ropsz bekakált. A férfiaknak ez már sok volt, s egymásnak ugrottak, meg a Jóskának, hogy minek viszi őket a búzamezőkbe, meg mit magyarázott itt nekik az EU-ról, most már látják ők, hogy csak be akarta húzni őket a csőbe, mert most már azt hiszi magáról, hogy azért, mert van egy busza akkor ő itt a jani. A Jóska továbbra is tolatott, de közben hangosan hátra ordította, hogy megbánta ezt az egészet ő is, mert minek akart ő olyanokat az EU-ba vinni, akik nem tudják értékelni a jót, s akik azt sem tudják, most éppenséggel hol vannak.
– Azt hiszed te már különb vagy nálunk? Hogy te bármit is jobban tudsz, mert te megjártad az EU-t? – így kötöszködött Jóskával a Jónás pék, akinek már alig forgott a nyelve és dühében elnyomott egy csikket a busz egyik bársony karfáján. Erre a Jóska lefékezte a buszt és úgy behúzott a Jónásnak, hogy az felterült a dohányzóasztalra és leseperte a maradék lekváros palacsintát a földre, amibe persze beletapostak és szétkenték a padlón meg mindenütt. Egész éjjelig tartott a csetepaté, aztán mindenki valahogy mégis elaludt.
Reggelre már újra a Kossuth utcán ébredtünk. A Jóska az éjszaka során egészen hazáig tolatott velünk. A Mátét és a Tecát kivéve mindenki macskajajosan, piszkosan, ízesen, és kócosan szállt le a buszról. A busz kívülről tiszta sár volt: homokos és poros volt az összes ablak. Ahogy leszálltunk egyből el is hajtott a Jóska. Az anyjától sem köszönt el. Pedig az még utána kiáltotta:
– Mi lesz azzal a rengeteg babgulyással?
De válaszolni már nem válaszolt neki senki. Mindenki haza kotródott.
Azóta csak a Pista bátyja hozza szóba az EU-t. Reggelente, kint a kispadján, – csak azért, hogy megriogassa a munkába, boltba, kocsmába igyekvőket – hangosan felolvas egy-egy EU-s hírt az újságból.
– Magyarország jól halad az EU felé!– kürtöli szét a nagyvilágba. Gúnyos kacagása csak úgy visszhangzik az egész Kossuth Lajos utcán. Meg is borsóztatja az összes falubeli hátat.
SMG©
