Karanténmesék Párizsból 4.

CUMIORSZÁG

A pipacsmezőkön innen, a levendularéteken túl, sőt még a napraforgó tábláktól is messzebb; élt egyszer egy nép, amelynek éppen meghalt a királya. A trónörökös nem volt más, mint egy dackorszakát élő hároméves árva, aki édesanyját már születésekor elveszítette. A gyermekkirály körül csetlő–botló szolgálókat arra tanították, hogy engedelmeskedjenek a mindenkori király szent akaratának. De ez igencsak nehéznek bizonyult, hiszen a király mégiscsak gyerek volt, akinek meg kellett mondani mit szabad és mit nem.

A szolgálóknak így igen nagy gondot okozott, hogy leszoktassák az uralkodót a cumizásról. Egyre frusztráltabbá váltak, s a végén őfelségét naponta leszidták, zsarolták, könyörögtek neki, még meg is vesztegették: csokival, sütivel nyalókával: 

–Adja ide azt a nyavalyás cumit Ő királyi felsége! –kiáltotta a lakáj. 

–Neeeeem!!!! –óbégatott a király. 

–Adja már neki oda Őfelsége! – erősködött a főkomornyik. 

–Neeeeem! – visított a király. 

–Legyen oly szíves Felség, köpje ki azt a csúnya, nyálas cumit! Kap helyette bon–bont, Sachert, marcipánt! –próbálkozott negédesen a fődadus, de mindhiába. 

–Hát, jól van! Legyen akkor Őfelségének kiálló lófoga! –vetette oda gúnyosan a hadsereg főparancsnoka. De az igazat megvallva, őt is, mint az udvari dolgozók mindegyikét, igencsak megviselte a  mindennapos cumiháború.  

Egyedül az udvari bolond szórakozott kiválóan. Egyik nap úgy döntött tanácsot ad a királynak az ügyben, s mindezt nagy önbizalommal tette, hiszen tudta, a király őt kedveli a legjobban az egész udvari népség közül.  

– Uram királyom, miért hagyja ezt a cirkuszt? Hát nem maga a birodalom ura? Hát nem maga az, aki itten parancsol? De bizony! Ha a király cumizni akar, akkor a király cumizhat is! Ha Uram kötelezővé tenné mindenki számára a cumizást a birodalomban, akkor ez a sok mitugrász kénytelen lenne Uramat békén hagyni. 

A királynak nem is kellett ennél több, egyből hívatta az írnokot, aki azonnal feljegyezte az új törvényt, amelyet perceken belül ki is hirdettek: 

“A birodalomban mindenki köteles a nap 24 órájában, a hét mindennapján cumizni!” 

​Hamarosan az összes bevásárlóközpontból, patikából, bébiboltból elfogyott az összes cumi és ott virított a birodalom minden lakója szájában. Nemsokára megalapították az első Cumiőrséget is, amelynek tagjai éjjel-nappal járták az utcákat: benéztek a boltokba, iskolákba, irodákba még az ágyakba is, hogy ellenőrizzék az emberek betartják-e a törvénybe foglaltakat. Gyönyörű felvonulásokat rendeztek, ahol megmutatták milyen erősek és milyen szép az egyenruhájuk. Rengetegen álltak így be jó bérért cumiőrnek. Ugyanakkor sokan el is veszítették az állásukat, hiszen szájukból kilógó cumival nem tudták rendesen ellátni a feladatukat. A tévébemondó nem tudta bemondani a híreket, az énekes nem énekelhetett szép áriákat, a színész sem tudta eljátszani a szerepet, a tanár pedig nem tudott tanítani semmi értelmeset. Így hát lassan senki nem járt se színházba, se koncertre, se iskolába; a birodalomban hamarosan mást sem lehetett hallani csak cuppogást. A rádióban, a piacokon, a tereken, a mobiltelefonokban csak a cuppogás, nyammogás volt hallható. Kezdett az élet mindenki számára élvezhetetlenné, élhetetlenné, értelmetlenné válni. 

Úgy tűnt, csak a király élvezte az új rendet. Cumival rohangált fel s alá a palota termeiben, a birodalom kertjeiben. Délutánonként rendszeresen átjártak hozzá barátai: a nemesek hasonló korú gyermekei, akikkel leültek játszani apja volt szivarszobájában, amelyet átkereszteltek cumiszobává. Az eseményen több cumiőr biztosította a törvényes cumizás feltételeit. A király korábban mindig nagyon izgatott volt a délutáni játszócsoport érkezése előtt, azonban ahogy teltek a napok, ő maga is egyre jobban kezdte unni ezeket az alkalmakat. Cumizva ugyanis nem lehetett jókat nevetgélni, visítozni, kiabálni, énekelni. Sőt! Beszélgetni sem. 

A legeslegnagyobb baj azonban mindenki számára mégis az volt, hogy cumizva igen nehezen lehetett enni. Szívószállal még csak-csak meg lehetett inni a leveseket, turmixokat, joghurtokat; de egy igazán finom kacsacombot, rántott húst vagy akár egy ragadós vattacukrot a szájat uraló cumi miatt senki sem tudott élvezettel elfogyasztani. Így hát nemcsak a nép, hanem a király is egyre éhesebb lett. Őfelsége egyik este olyan korgó hassal ült le az asztalhoz, hogy úgy döntött a vacsorának cumi nélkül lát neki. Mikor a cumit egy gáláns mozdulattal kiemelte szájából, a teremben álló cumiőr a szívéhez kapott ijedtében, a fődadus elájult,a szakácsot pedig a meglepetéstől elkapta a csuklás. Az udvari bolond azonban résen volt s kapott az alkalmon. Szájában félretolta a cumit és a desszertjét fogyasztó uralkodónak odasúgta: 

– Uram, királyom sokkal boldogabb lenne, ha törvénybe iktatná, hogy néha lehessen szünetet tartani a cumizásban. Amikor Ön szünetet tart, tarthasson hát a népe is azt. Így mindenki boldogabb lesz. 

Még lefekvés előtt a király behívta az írnokot és másnap reggelre már ezt a törvényt is kihirdették. 

“A birodalomban mindenki köteles a nap 24 órájában, a hét mindennapján cumizni! Kivéve, amikor a király szünetet tart a cumizásban, akkor mindenki más is köteles szünetet tartani.” 

Egy cumiharangot is felállítottak, amelyet a Cumiőrség üzemeltetett szigorú szabályok mellett. Először is kiválasztottak maguk közül egy megbízható embert a harangmester pozíciójának betöltésére, aki harangozott, amikor a király ki-, vagy bevette a cumit. Egy kondításra hullottak ki a cumik a szájakból. Ilyenkor nagy lett a hangzavar: volt aki énekelni, más pletykálni kezdett, voltak akik ettek, mások pedig végre nevethettek egy jót azon a viccen, amelyet még órákkal azelőtt hallottak. Amikor a cumiharang kettőt kongott, mindenki visszatette szájába a cumit és a cuppogás-nyamogás uralta újból a birodalom tereit, étereit. A harangot még éjnek évadján is megkongatták, ha a királyt figyelő porkoláb jelezte a harangmesternek, hogy a király szájából alvás közben a cumi kiesett. A harangmester munkája igen kimerítő volt, mert a király eleinte ki–berakta a cumit. Mire leült pihenni, már ugorhatott is fel újra kongatni. De ahogy teltek a napok, azt vette észre, hogy a szünetek egyre hosszabbak lettek, és néha két kongatás közé már egy–egy kis sziesztát is be tudott iktatni napközben. Később a cumiőrség száma is kezdett megcsappanni, mert egyre kevesebbet kellett figyelni, hogy cumizik–e a nép. Aztán egy esős délután, mikor már napok óta nem kellett kongatnia, a harangmester  átsétált a királyi palotába. A szolgálók éppen a konyhában kávézgattak, mikor a harangmester belépett. A fődadus egyből közölte is vele: 

– Jobb lesz, ha hamarosan beadja a felmondását. A király cumiját egy hete elvitte a cica, de észre sem vette. Az a gyanúnk, hogy teljesen leszokott róla. 

– Így igaz, mondták a többiek. Ezt ünnepeljük most kávéval, süteménnyel. Jöjjön ünnepeljen velünk! 

Az udvari bolond is csatlakozott hozzájuk, mikor a főkomornyik megjegyezte:

– Micsoda bajt hoztunk mi magunkra és a birodalomra! Ha nem vitatkoztunk volna állandóan a királyi gyermekkel a cumizás miatt, nem állt volna annyira ellent, s megspóroltuk volna ezt a sok hónapnyi szenvedést!

A többiek mind helyeseltek. 

– Ha nem veszekedtünk volna vele, egy idő után magától is ráunt volna erre-e a nyavalyás cumira! – sóhajtozott a fődadus. 

Az udvari bolond nagyot nevetett, mert ő réges-régen tudta, hogy egy ilyen királyi gyermekkel csak az igazi bolondok állnak le veszekedni. Sőt azt is tudta, hogy egy gyermeket sosem szabadott volna trónra engedni, de ha már így alakult, legalább volt min szórakozni. Egy udvari bolondnak ennél nagyobb öröme, tán nem is lehetett volna. 

A király rég felnőtt, sőt meg is halt. A cumiőrséget is megszüntették. A cumi harangláb azonban még áll. Rozsdásan, borostyánnal benőve emlékezteti a birodalom lakóit a múltra. De a legtöbb ember inkább felejteni szeret, nem emlékezni. Csak azok tudják, hogy hajdanán az ő birodalmukat Cumiországnak hívták, akik a birodalomról szóló meséken nőttek fel. Ők szokták a gyerekeiknek azt mondani: 

– Nincs cumi! Elvitte a cica!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s