3.

Kőváry Péter futás közben a Harbour Bridge-ről mindig csak ugyanazt a szürke beton lakótömböt nézte. Hiába, akinek a szeme panellakásokat nézve tanult meg látni, az még a Sydney-öbölben is a Sirius épületet fogja először kiszúrni. S mint ahogyan a Szíriusz is elnyomja a többi csillag fényét az égen, Kőváry számára úgy váltak láthatatlanná a lakótömb mellett Utzon operaházának vitorlái is .

Kőváry Péter, nomen est omen, ebben a betontömben saját magát látta. Ez a brutalista stílusban épített ötven éves állami lakásprojekt olyan otrombán mutatott Sydney legszebb részén, mint ahogyan Kőváry érezte magát saját emigráns életében. Abban a létben, amelybe behurcolta a Havanna lakótelepen töltött gyermekkorát, s minden frusztrációját, amely abból következett, hogy munkás szülők gyermekeként ő diplomára, karrierre és a világ felfedezésére vágyott.

Kőváry Péter ma hajnalban szelte át először a hidat úgy, hogy nem gondolt sem a Havannára, sem a Siriusra, s talán most először vette észre, hogy lába alatt valójában a világ egyik legszebb városának látképe rajzolódik ki. Izzadva hajtotta magát keresztül a hídon, mellette – mint ereiben a vér – lüktetett a reggeli forgalom. Érezte, ahogy a már megkeményedettnek hitt szíve csak úgy pumpálja tele oxigénnel mind vénáit, mind az izmait. Mintha egy lett volna a pulzáló várossal, mintha újjá született volna. Ahogy lekanyarodott a Bridge Street-re ahol laktak, kissé elbizonytalanodott, mégis tudta, ma délig teljes pálfordulatot fog venni az élete. S ez így is történt. 

1.

Az előző estét még mindig ugyanabban a depresszióban töltötte, amelybe az elmúlt öt év során fokozatosan süllyedt bele.

Gondolatban egész nap ostorozta magát, mert ebben az élhető országban ő semmire sem jutott. A vendéglátóiparin nyilván nem kávéfőzésre szerezte a diplomáját, mégsem tudott évek óta kitörni a pult mögül. Eleinte még poénnak is tűnt egy menő helyen kávésznobbá avanzsálni, miközben még fizettek is érte, de mára az egész egy munkaerőpiaci zsákutcának tűnt. Öt év zacckaparás után sosem fogják felvenni semmilyen értelmes melóra. Otthon öltönyben járt be dolgozni a Kempinskybe, ide meg eljött lesüllyedni. Senki lett. Egy idegen mindenütt. Senki az idegenben.

Leheveredett a kanapéra és mivel abba már végképp nem akart belegondolni, hogy az apja és anyja mennyi áldozatot hozott azért, hogy ő el tudja végezni a főiskolát, inkább elkezdte a tévét kapcsolgatni. Ide-oda ugrált a csatornák között, amíg meg nem hallotta, hogy az egyik adón valaki azt mondja, hogy “no man’s land”.

2.

No man’s land. Senki földje. Az angolok mikor idejöttek, Ausztráliát terra nulliusnak, azaz a senki földjének minősítették.

Elővette a telefonját. Bepötyögte: terra nullius, senki földje. Ide-oda kattintgatott, majd egy magyar blogbejegyzésnél kötött ki, amit elolvasott.

„Talán otthon is maradhattam volna” – suttogta magában. Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt.

Reggel hatkor aztán elindult futni.

4. a.

Fél nyolcra ért haza. Nora még aludt. S mivel kőszívű azért mégsem volt, a jéghideg zuhany alatt érzett valami kis sajnálatot a lány iránt. Hiszen valahol neki köszönhette mindezt: a hidat, az öblöt és ezeket a futással felfrissített hajnalokat is.

Hirtelen még sikertelennek tűnő élete alól is fel tudta magát menteni; kávéházi munkájára is megbocsátóan tudott gondolni, ami még tizenkét órája is a nehezére esett. Ha Nora nem lett volna, akkor még mindig instant kávét iszik reggelente a Nagymező utcai lakásában és nem latte art-os Marzocco gépen készített flat white-ot.

Ha most mindezt ilyen pozitívan el tudja magának magyarázni, akkor ez miért nem ment neki évekig? – tette fel magának a kérdést némi cinizmussal. El is mosolyodott.

0.

Eszébe jutott mikor először találkoztak. A pesti éjszakában Nora tengerszívta szőke haja, törékeny testalkata és átlátszó bőre szinte tündéri módon igézte meg. A lány légiessége valójában rendkívül egyhangban volt természetével. Minden egyszerűen, könnyen és praktikusan intézdődött el Nora körül. Nora nem drámázott, nem hisztizett. Kőváry sírni is csak talán egyszer látta, mikor a lány szülei elaltatták a 16 éves boxer kutyájukat, amellyel felnőtt. Nora találkozásuk nyarán barátnőivel utazta be éppen a világot, s miután megismerte Pétert, mintha a világ legegyértelműbb döntése lett volna, nem ment tovább a lányokkal, hanem Pesten maradt. Legalábbis addig, amíg meg nem győzte a fiút, hogy inkább költözzenek Ausztráliába, ahol sosincs annyire hideg, ahol mindenki mosolyog és ahol mindkettőjüket megértik majd az emberek.

Egy hónap múlva már a lány apjának egyik lakásában laktak Sydney menő Rocks negyedében. Nora gyorsan talált magának egy recepciós állást, Péter pedig elhelyezkedett a kávézóban – csak addig amíg nem talál jobb munkát – ; s bár két éven belül megkapta a letelepedési engedélyt is, beilleszkedni sosem tudott. Legfőbb okát ennek abban látta, hogy képtelen volt végzettségének megfelelő állást találni. Egyre terhesebbé vált számára a vele egykorú ausztrálok társasága, akik lekörözték egy olyan versenyben, amelybe nem is tudta, hogy benevezett. Úgy érezte lekezelik, mert nem teremtett magának karriert, nem fektette be pénzét sem új lakásba, sem egy start-upba sem valami új app-ba. Csak tengett-lengett.

Különben is valami hülye akcentusba volt zárva minden mondandója, s emiatt kialakult benne egyfajta szociális szorongás, valamiféle komplexus. És valójában ebből lett elege: ebből a sértett érzésből, ebből az áldozati szerepből, amelybe beleszorította az egész szituáció: ez az ország és ez a kapcsolat, amelybe már nem tudott beleadni semmit, amely lassan kihűlt.

Az évek múltán a lány légiessége ürességgé, praktikussága érzelemmentességgé, lazasága pedig lustasággá vált Péter szemében, aki Nora arcán az angyali vonásokban immár a karakter hiányát látta.

A lány lakásában, életében, országában, sőt az egész kapcsolatban úgy érezte magát, mint egy kakukkmadár.

4.b.

Kihívta Norát reggelizni. Hogy ne tűnjön túl ridegnek, mondandója közben megpróbált úgy tekinteni rá, mint ahogyan a kapcsolatuk elején tette.  Este a lány már a szüleinél aludt Mosmanban. 

Mikor Nora elment Péter fellélegzett. Fel-alá járkált a konyhában. Hagyta, hogy újra elárassza az eufórikus hangulat. Elhatározta nagy bejelentést tesz a Facebookon. Izgult. Fejében órákon át fogalmazgatott. Régen mert bármit is kitenni a világhálóra. Régen merte közszemlére tenni legmélyebb érzéseit, gondolatait.

Aztán délután öt körül úgy döntött, inkább csak ennyit közöl az oldalán:

HAZAKÖLTÖZÖM! Ez segített a döntést meghozni:

https://alomidokmesei.com/2012/01/15/haza-az-itthon-es-az-otthon-kozott/

S a nagybetűk alá a Terra Nullius blogbejegyzés linkjét helyezte el.  

5.

Kőváry elfáradt. A döntéshozatal és az izgatottság teljesen kifacsarta. Úgy ahogy volt, ruhástól belezuhant az ágyba, majd 12 órát aludt.

Másnap reggelre 243 like-ra kelt, több mint hetvenen hozzászóltak. Nem tudta a kommenteket elolvasni, túl sok volt mindez a lelkének. Elment futni. Át a hídon, mint szokott. Megnézte mégegyszer az Operaházat, a Sirius eszébe sem jutott. Ahogy hazaért megvette a neten a repülőjegyet. Július elejére kapott.

6.

Otthon a reptérről először anyjáékhoz ment a Havannára, aztán szinte egyből a Gozsdu udvarba sörözni a régi haverokkal. Sokan jöttek, tudták, hogy ő fizet.

A Facebookra egész nyáron folyamatosan tette fel a képeket: a balatoni bulikról, az adriai vitorlázásról, grill partykról és miegymásról.

Eljött az ősz, nem hallottunk szinte semmit róla.

7.

Karácsonykor „Új Lakás” címmel fotókat töltött fel az oldalára. Csak akkor tűnt fel, hogy Dublinba költözött.