TERRA NULLIUS

Avagy haza az itthon és otthon között

Nem a te hazád. Évekbe telik mire rájössz agapanthus a neve annak a virágnak, amely nyáron minden sarkon nyílik. Sokáig nem tudod kik itt a híres emberek. Észre sem veszed, ha ez egyik a parkban rád nevet.

*

Egy percig se dédelgess álmokat! Nem lesz itt sokkal jobb. Csak más. Hiszen ember vagy. Magadat magaddal cipeled. Ha otthon ideges lettél, ha nem jött a busz időben, attól még, hogy itt pontosak a buszok, te ideges ember maradsz. Ne ámítsd magad! Itt is emberek élnek. Utadban lesznek, neked jönnek, hülyének néznek. Ha tudnak: megfúrnak, átvágnak, kihasználnak és eldobnak. Te is megbántasz itt is majd mást. Lesznek ellenségeid, irigyeid és áldozataid. Ehhez nem kell magyarnak, elég embernek lenni. Vannak dolgok, amitől nem lehet elmenekülni.

*

Lehet itt majd kevesebben hencegnek azzal, hogy mennyi adót csaltak; kit vágtak át mikor és mennyivel. Nem kérdezik majd mindenütt azt, hogy mennyit keresel. Sőt, nem sírnak majd az emberek mindig a pénz miatt. Itt nem ismerik majd a paraszolvenciát, és a közértes kisasszony sem vág majd pofát: ha a szalámit szeletelve kéred. A kórházban adnak majd kanalat a leveshez, és megtanulod nem baj, ha nem szeretnek, de mégis vannak jogaid. Leesik, hogy tűrni, nem mindig erény. Többet jársz étterembe, tengerpartra. Egyre kevesebbet aggódsz, nyavajogsz. Talán, mert nincs ki hallgassa és mert mindenbe lassan beleszoksz. Arra gondolsz, hogy talán a tenger! Biztos a tenger miatt van az, hogy egyes népek könnyedek, nyitottak, majdhogynem felületesek. De ugyanakkor hódítóak és erősek, mint a hullámok. És közben te, a génjeidben hordozod a bezártságot, s néha még most sem tudod, hogyan kezeld a szabadságot. Eleinte csak bűntudattal tudod.

*

Elgondolkodsz a történelmen is, hogy mennyire másképpen szocializálódtak az itteni emberek. Természetes, hisz mást vártak el tőlünk a tömegek, főnökök, nők meg gyerekek. De nem akarsz már sem embereket sem népeket felmenteni, csak élni. Felnőni, felelősséget vállalni, nem csak másokat okolni, hibáztatni nyomorodért. Döntesz. Maradsz.

*

S bár még mindig nem érted miért nem hallgatják meg mi a válaszod a how are you-ra; és sokszor agyadra megy: a jólétben milyen hiún, mohón és céltalanul néznek az emberek a világba. Nem tudsz majd minden otthonival kapcsolatot tartani. Alig bírsz itt a társadalomba beilleszkedni, miközben folyamatosan otthonról mindenki magyarázatot követel: miért nem írsz, telefonálsz vagy keresel? Ha ott házad volt, most itt bérelhetsz. Ha ott szerettek, most elfelejtenek, lecserélnek. Lesz aki azt mondja, nagyképű lettél. Más arra kér segítsél. Szerezz nekik itt munkát, szállást, barátot. Oszd meg velük, ami neked itt kijutott. Hisz magyar vagy, segíts másokon! S közben minden félretett pénzedet tedd el arra, hogy hazamehess. Értsd meg, ők miért nem látogatnak és ha hazamész fogadd el, hogy elfoglaltak. Ha valaki meghal, a temetésre nem biztos, hogy haza tudsz menni. A rokon halálával évek múltán, mikor hazajutsz, akkor fogsz szembesülni. Az unokahúgaid felnőnek. Csak skypon néznek rád, de igazából nem érdekled őket. Ha gyereked lesz, nem lesz itt nagyanyja. A magyar nyelvet te tanítod neki, de lehet nem lesz foganatja. Az egész gyermekkorod olyan lesz, mint egy álom. S ha hazamész mindig azzal szembesülsz, hogy ez nem az én Magyarországom. Azok az értékek, amiket te még dédelgetsz már nem léteznek ott sem. Hontalan vagy.

*

Egy ember a senki földjén. Az itt élőknek még nem adtál eleget, az otthoniaknak már nem tudsz adni. Ilyen távolságból nem lehet. Az ittenieket egyre jobban megérted, de az otthoniakat már inkább csak elképedve nézed. Hogy mennyit keres a szomszéd? Te már nem kérded. Nincs kedved már azt sem bizonygatni, hogy megérte. Úgy hazamenni, hogy mindenki azt gondolja: ennek ott jó a léte. Nincs kedved megválaszolni, hogy mikor mész vissza. Ha valaki megpróbál benned bűntudatot kelteni, egyre nehezebb a dolga. Belefáradtál az egész kérdéskörbe. És ekkor elkezd letisztulni az egész. S habár mindenki, valahol döntéseinek rabja: kezdesz felszabadulni.

*

Mintha elzsibbadna a lelked. Mintha lebegnél egy szinten, ahol nincsenek országhatárok; sem múlt, sem jövő. S csak remélsz, hogy valamilyen dimenzióban egyszer ennek a sok világnak minden java majd egyesül és minden szeretteddel egy helyen élhetsz. Irreális, de csak ez nyugtat meg. Ez a gondolat. Így semmi más nem fáj és nem fojtogat. Lassan megérted: ausztrál vagy magyar? Nem ez a lényeg. Magyarnak születtél, ez a részed, az éned. De ez az ország jó volt veled: jó most kicsit másnak is lenni. Míg lehet. Élni kell. A mában. Most itt vagy, most ez a te hazád. Mert itt kelsz, itt szeretsz és itt utálsz.

*

Ember vagy itt is, meg otthon is. Mindegy hol vagy a nagyvilágban. Rájössz, hogy talán mindegy is lett volna. Talán, maradhattál volna.

———————
Ti is szoktatok így érezni?

Reklámok

TERRA NULLIUS” bejegyzéshez ozzászólás

  1. HM. Az én mindenkori véleményemet fogalmaztad meg, csak sokkal mélyebben. Ha nem tudsz magadnak otthont teremteni ott, ahova születtél, akkor sehol nem fogod tudni otthon érezni magad, mert te magad vagy útjában a boldogságodnak.
    Kár, hogy az emberek álmokat kergetnek, ahelyett, hogy adott valóságban megtalálják a pozitívat! 🙂

  2. Ezt gyönyörűen megfogalmaztad. És lehet néhol borongós és pesszimista kicsit, de az élet nem tündérmese. Szívemből szóltál!Köszönöm!

  3. Fajdalmas is es szep is.. De jolesett.. Azert jo hogy mas is van igy ezzel az erzessel, mindjart kevesbe erzem magam “nyomorultul”. A zsibbadas pedig kulonosen igaz.

  4. Ez a mindenhol otthon vagy de sehol sem vagy otthon? Tobb utleveles hazatlan? Ismeros, sajnos, de meg kell tanulnia minden utazonak: csak a sajat fejunk szab hatarokat, sok tanultat le kell vetkezni, es az ujra teljesen nyitni… Nem konnyu feledat.

  5. Szerintem mindenkinek hasonlóak az érzései, akik elhagyták a hazájukat, csak nem mindenki meri ezt felvállalni mások előtt. Mert a nagy többség ezt magába fojtja, és csak a boldog arcát mutatja másoknak….

    • Kedves Kata, köszi a commentet. Hát igen, lehet nekik így könnyebb, ha nem beszélnek a problémáról, akkor nincs is. Nekem ki kell mondanom, mert nekem az lenne a nehéz, ha magamba folytanám. Köszönöm, hogy elolvastad az írást. 😀

  6. Régóta olvasom a határátkelő blogot, és onnan jutottam el a Te bolgodhoz is. Én nem mentem sehová (még), de gondolkodunk rajta. Minél több véleményt olvasok, annál inkább úgy érzem magam, mint a diák a vizsga előtt. De, amit írtál, úgy gondolom TÖKÉLETES. Egyszerre felemelő és lesúlytó is. – Félre ne értsd, nem Veled van a baj, hanem tényleg magával az emberrel, mint lénnyel. – Az ember bele sem gondol azokba a dolgokba, amik a részét képezik, mert már akkor magába szívta őket, mikor még meg sem született. Nem feltűnő dolgok, csak azok, amiktől Te vagy Te. Ezek azok a dolgok, amik meghatározzák az ember identitását, és ahogy írod, ez az, amit nem tud levetkőzni, bármit is tesz, bárhová is megy.
    Nekem van egy kislányom, aki az ÉLETEM, és akivel sokat szoktunk beszélgetni, olvasni erről a témáról(kivándorlás). Összeszorult a szívem, mikor azt a részt olvastam, hogy “Az egész gyermekkorod olyan lesz, mint egy álom.”! Helyesbítek, inkább a könnyeimmel közködtem, sőt….. Most azt mondom neki, hogy ha felnő, el innen. Hátha ott könnyebb lesz, nyugodtabb lesz. Persze könnyű kimondani dolgokat, aztán majd más vállalja a felelősséget… Belegondoltam, hogy mit mondjak majd neki, ha egyszer hazajön meglátogatni, és feltesz egy kérdést? Azt, hogy miért mondogattam neki azt, hogy “el innen!”? És akkor már az Ő gyermekkora is csak egy álom lesz majd csupán…. Mit mondhatnék neki? Azt ami az utolsó sorod volt….”Rájössz, hogy talán mindegy is lett volna. Talán, maradhattál volna.”

    Azt gondolom, hogy már csak ebből is látszik, úgy van, ahogy írtad!!!! Mindenki saját döntéseinek rabja. Én azt mondtam a lányomnak mindig is, hogy én csak a lehetőségeket tudom megmutatni, de a döntés az övé. Már látom, nekem kell megacéloznom a lelkem, hogy el tudjam viselni majd azt, ha Ő úgy dönt el kell mennie. Azt mondják, mindig annak fáj jobban, aki marad…..
    Szeretném, ha így lenne, és inkább nekem maradna fájdalom, neki pedig a boldogság….

    • Kedves Luigi, köszönöm a hozzászólásodat. Remélem sikerül a lányodnak eldönteni, hogy marad-e vagy elutazik. Az már nagy dolog, hogy teret adsz neki és támogatod akármit is dönt. Sok szülő képtelen elengedni a gyerekét. Legalább a te lányodnak nem kell majd ezt a terhet viselnie. Szerintem hosszú távon nagyon hálás lesz majd a hozzáállásodért. Jó volt olvasni a gondolataidat. 😀

  7. Most találtam meg ezt az írást, és annyi hozzáfűznivalóm van, hogy az ember valóban nem tud kibújni se önmagából, se a saját sorsából. Akárhol éljen. Én majdnem egy évig éltem Kanadában. Semmi akadálya nem lett volna, hogy maradjak, csak önmagam. Főleg két dolog miatt. Itthon hagytam két idős, beteges szülőt, akiknek szükségük volt rám. Testvérem nincs. Nem tudtam volna a tükörbe nézni többé, ha nem vagyok mellettük az utolsó időkben, és nem tudom elkísérni őket utolsó útjukra. A másik ok megmagyarázhatatlan. Egyszer álltam egy sötét, hideg decemberi estén egy villamosmegállóban, amikor belém hasított a gondolat: ” mi a fenét keresek én itt?” Hát ez az, ami itthon sose ötlik fel bennem. Itt a szegénységhez, szükséghez is van valami közöm, ott meg úgy éreztem, hogy semmihez nincs. Százszor-ezerszer vertem a fejem a falba, amiért hazajöttem, de tudom, hogy az anyagi biztonság ellenére se lettem volna boldog a tengerentúlon. Ja, hogy itt se vagyok az? Ez a sorsom.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s