DOBOZOK ÉS CSOMAGOK: GÁZ A KARANTÉN IDEJÉN
Első hullám, első karantén, első rész

A tavaszi karantén alatt, amikor Franciaországban egy maszk sem volt kapható – hiába lehetett kijárni a lakásból a boltba vagy a patikába – mi mindent a netről rendeltünk. Én itt rendeltem a kaját, a pelenkát meg a kozmetikai és az iskolaszereket is. A férjem pedig itt vett mindenféle – a karantént szerinte élhetőbbé-tevő – fura dolgot (pl. műfüvet a teraszra).

Egyik nap jött egy csomó csomag. Alig győztem le s fel rohangálni a második emeletről. Mikor már századjára csengettek, s a gyerekek éppen a kádban ültek, kikiáltottam az ablakon:
– Bonjour Monsieur !
A férfi egy nagyobb doboz mellett állva tekergette a nyakát, majd mikor rádöbbent honnan is jön a hang, felkiabált, hogy jöjjek le azonnal, mert csomagot hozott! Gondoltam a havi pelenka adag jött meg, azt szokták ilyen nagy csomagba pakolni. Visszakiáltottam neki, hogy most nem tudok lemenni. Erre ő heves kalimpálásba kezdett és hangosan magyarázott (ha lehet franciául magyarázni). Hogy megnyugtassam, onnan fentről azt az utasítást adtam neki, hogy dobja csak át a dobozt a kerítésen!
Erre aztán teljesen kiakadt. Szinte felordított:
– Mais Madame, irgum-burgum blablahblah

Igazából semmit sem értettem, – a gyerekek pancsoltak a kádban, az autók zúgtak az utcán – csak azt, hogy a kerítés nagyon magas.
No, fene, mondom neki, ez másnak eddig még nem volt gond, sokszor bedobtak már csomagokat, dobja csak ő is! Jól lódítsa meg! Addigra ő már mérgesen hadonászott:
– Mais Madame c’est kurva nehéz…
– Oké…akkor hagyja ott a kapu előtt, majd leküldöm a férjem, ha már nem videokonferenciázik.
A férfi körbenézett, nem látott senkit – hiszen mindenki be volt zárva – s nagyon nehezen, de otthagyta a csomagot a kapu előtt:
-D’accord Madame..! – mondta búcsúzóul, majd legyintett lemondóan, bevágta teherautója ajtaját és 120-szal elhajtott.
Fél óra múlva kijött a férjem a videokonferenciából, mondtam neki, hogy van odalent egy nehéz doboz, hozza már fel. Azt hittem a havi pelenka adag, de az nem nehéz. Megkérdeztem, hogy rendelt-e valami nagyot mostanában. Konkrétan nem emlékezett. Lement majd feljött üres kézzel, de izzadva.
– Na mi volt az?
– Ja! Már le is vittem a pincébe! Rendeltem 40 kis palack propán-bután gázt, arra az esetre, ha a karantén alatt elmenne az áram és a kemping gáztűzhelyünkön kell majd főzzünk!

Második hullám, második karantén, második rész

Franciaországban a tavaszi szünetet megelőző egyik utolsó tanítási napon lefejezik Samuel Paty középiskolai tanárt, mert egyik, a szólásszabadságról szóló óráján bemutatja a diákoknak a Charlie Hebdo szatirikus lapban egykor közölt Mohammed-karikatúrákat, amelyek miatt 2015-ben a szerkesztőség több tagja is terrortámadás áldozata lett.

A kéthetes szünetet a Bretagne-félszigeten töltjük. A koronavírussal fertőzöttek száma rohamosan növekszik Párizsban és környékén. Örömmel hagyjuk magunk mögött Île-de-France-t. Kiveszünk a kelta történelemmel rendelkező régió legvadabb részén egy kis házat: kandallóval és jacuzzival. Napközben a tengerparton sétáltunk, bretagne-i hajdinalisztes palacsintát eszünk, este pedig a csillagok alatt ázunk a melegvízben vagy pattogó tűz mellett társasjátékozunk. Öt nap után éppen hazafelé vezetünk, mikor Emmanuel Macron francia elnök bejelenti, hogy a helyzet tarthatatlan, a kórházak hamarosan telítettek lesznek, ezért másnaptól újabb lezárásokkal kell számolnunk. A tavaszi karanténhoz képest azonban a helyzet kicsit megnyugtatóbb, az iskolák újra kinyithatnak csak maszkot kell viselniük a gyerekeknek.  

Férjem nem nagyon akar visszajönni egy újabb lakás-karanténba, s valamit importálni akar a szünetben tapasztalt élményekből. Bár nálunk is van két kandalló, amelyeket Mohammed, a helyi algír kéményseprő ki is tisztított; férjem tudja, hogy itt tüzet nem rakhat. Egyszer próbálta, de a füstöt nem a kémény, hanem a mi tüdőnk, ruhánk, hajunk, szőnyegünk szívta be. Hazaérkezésünk estéjén egyből mindenféle álkandallókat kezd nézegetni a neten, a tévében pedig bekapcsolja a YouTube-on a végtelenített ropogós-tűz csatornát.

A szünet utolsó csütörtökén három embert ölnek meg – egyet szintén lefejeznek – a nizzai Notre Dame székesegyházban. Macron Nizzába siet, s látogatása során megígéri, hogy minden iskola és egyház fokozott védelemben fog részesülni és egyből meg is duplázza az országban bevetett katonák számát.  Az egyik anyuka már írja is a lányom osztályának egyik WhatsApp csoportjában, hogy örüljünk, mert a gyerekeink nem katolikus iskolába járnak. Hát nem tudok örülni, mert mi a környék legnagyobb katolikus iskolája mellett lakunk, ahol 14 apáca biztosítja a környék arisztokrata gyerekeinek a katolikus nevelést. Elég idegesen telik a hétvégém, mert közben azt is bejelentik, hogy az oktatást hétfőn reggel azzal kezdik, hogy megemlékeznek a lefejezett tanárról.

Eszembe jut, mikor a kétezres évek elején a második intifáda idején palesztin és izraeli barátaim meséltek mindennapjaikról: minden este kijárási tilalom, rendőri ellenőrzések check-pointoknál, az utcákon fegyveres katonák és persze bármikor bárhol történhet bármilyen merénylet. Vasárnap már éppen azon gondolkozom, hogy nem is viszem lehet a gyereket, mikor jön egy anyuka üzenete, hogy kinyomozta, csak harmadik osztálytól lesznek konkrét megemlékezések, az első és második osztályban egy perces csendet rendeltek csak el. Megnyugodni készülök éppen, főzök magamnak egy csésze forró teát, miközben bámulok ki a katolikus iskolára, ami előtt hirtelen megáll egy fekete Mercedes, s a benne ülő férfi hosszasan nézi az iskola bejárati ajtaját. Mikor már két perc eltelik, felírom a rendszámot és hiába a gyógytea, nem nyugszom meg. Lehet begolyóztam.

Nem sokkal később csengetnek. A férjem megy le. Gondolom csomag jött.

Legalább fél óra eltelik, mire feljön a lakásba. Kezében nagy doboz. Megkérdezem, hogy mi tartott ennyi ideig?

– Beszélgettem egy apácával – feleli. – Ő hozta.

-A dobozt? – kérdem.

-Igen, mikor kinyitottam a kaput kérdezte én vagyok-e a címzett. Megnéztem, mondom igen.

-Hozzájuk dobták be?

-De még hogy. Megállt egy autó az iskola előtt, kinyílt az ajtaja, s a dobozt a küszöbre hajította a sofőr anélkül, hogy kiszállt volna. Az apácák bentről nézték riadtan, nem is mertek kimenni érte. Aztán mégis úgy döntöttek egyiküknek ki kell menni. Ez az öreg apáca kiment, s mikor látta nem is ők a címzettek egyből áthozta nekünk.

-Az autót mondtad neki? Azt a feketét, amelyiket én láttam? – kérdezem.

-Nem, nem akartam már ezzel is idegesíteni, se őt se magamat.  

-Miért?

-Hát tudod, hogy vettem a neten azt a kis műkandallót- kezd bele férjem a magyarázkodásba. – Tegnap meg is jött. S hát ez bioetanollal működik. Ebben a dobozban 20 liter bioeatanol van. Ezt dobták a katolikus suli elé.

Másnap reggel a lányom iskolába indul. Az apácák iskolája mellett öt rendőr áll őrt. A lányom sulijánál hat gépfegyveres katona őrzi a rendet. Este mikor a gyerek hazajön az iskolából azt mondja, hogy mindent tud most már a szabadságról, mert Samuel Patyról beszélgettek az osztályfőnökkel. Azt is tudja, hogy azért ölték meg, mert a szólásszabadságról beszélt, s voltak, akiknek ez nem tetszett.

A férjem beleönti a bioetanolt a műkandallóba. Hallom ahogy csorog ki a flakonból a tüzelőanyag.  Kattannak a tűzkövek a gázgyújtóban és bumm, felcsapnak kékesen a lángok.  Majd szépen lassan sárgává válnak.