„Here, there is no culture, just nature!” – mondják gyakran azok az ausztrálok, akik Európában ugyanúgy csüngnek a történelmi, filozófiai, irodalmi történeteken, mint hétvégenként a sörös üvegeken. Hosszú-távú európai tartózkodásuk után pedig sokuk kisebbségi komplexusban kezd el szenvedni, mondván: „Jaj, ezek az európaiak mindent tudnak, olyan műveltek!”. Persze enyhe túlzás azt hinni, hogy minden európai művelt, de azt sem állíthatjuk, hogy minden ausztrál kultúrálatlan. Míg Amerikában szinte naponta kellett elmagyaráznom, hogy Magyarország hol is van, addig a Dél Keresztje alatt majdnem mindenki ismer legalább egy magyart. De való igaz, Ausztráliában létezik egy olyan réteg, amely nem nagyon kiváncsi a világra. Ergo nem is nagyon tud róla semmit, mivel itt, bolygónk hátsóudvarán, sokáig erre nem is nagyon volt szükség. Ausztrália első lakosait 1788 január 26-án „igázta” le az a tizenegy-hajónyi „telepes”, akik Nagy-Britannia fogdáiba már nem fértek be. Aztán a zord körülmények lakhatóvá tétele során nem nagyon volt szükség a Byron versek szavalására, vagy a latin szavak magolására. S bár nem minden ausztrálnak fegyencek az ősei, de sokszor úgy tűnik, sokak számára még ma is a kissé durva, bunkó stílus jelenti az ízig-vérig ausztrál ideált. Akik így gondolkodnak, azokat hívják bogannek (ejtsd bógen).

Eleinte, a hetvenes- nyolcvanas évek során főleg a nagyvárosok külső kerületeiben élő metálosok hívták bogannek magukat. A kifejezést akkor kapták fel a köznyelvben is, mikor a nyolcvanas évek derekán egy ausztrál sorozat főszereplője elkezdte „lebógenezni” azokat, akiket nem szeretett. A sorozatban egyébként bemutattak egy, a szubkultúrának készített magazint is, amelynek a Vogue után szabadon, csak Bogue volt a neve. Így szépen-lassan a fekete szűk farmeres, hosszú hajú, puma-csukás egyénekről a lepukkantabb kerületek ízléstelenül öltözködő lakóira szállt át ez a megnevezés. Ekkor készült ez az ausztrál sláger is a boganekről:

A kilencvenes évek végére már így határozta meg az egyik ausztrál szleng szótár a bogan jelentését: „egy olyan szubkultúrához tartozó egyén, aki rock zenét hallgat, pit bullja és Bundesliga frizurája van. Durva természetű ember.” Ha a boganekről ekkoriban antropológia könyvekben is írtak volna, akkor a fenti definícióhoz kiegészítésként még azt is hozzátették volna, hogy az illető általában szakmunkás végzettségű,  pucér nőkről készült posztereket aggat ki a gyárban és nyaranta atlétatrikóban sörösüveggel a kezében ácsorog a sütögető mellett. Apropó atlétatrikó. A ruhadarabot itt nem a sportolókról, hanem a feleségüket verő boganekről nevezték el, méghozzá  wife-beaternek.  Az itteni fiatalok, akik egyenesen imádják a beöltözős bulikat, gyakran tartanak bogan partykat. Ilyenkor a fiúk a feleségverő-trikókon kívül, kockás flanel ingben és koptatott farmerben jelennek meg. A lányok pedig sárgára kenik magukat barnító krémekkel; szőke parókát, hatalmas fülbevalókat aggatnak magukra és a lehető legízléstelenebb színekből összeválogatott szuper kicsi szerkóban jelennek meg. De a nagy ülepű melegítő alsók, a fejre húzott kapucnis pulóverek és a tipikus ausztrál gyapjúbőrből készült ugg csizmák is mind-mind lehetnek a bogan-stílus kellékei. Az egyik slágereket játszó rádió adó rendezett már Nemzeti Bogan Napot is, amelyre a szubkultúrát kifigurázó fiatalok természetesen Ford Falcon kisteherautóval és Holden (itt Holdennek hívják az Opel márkát) Commodore-val érkeztek oda. Ezek az autómárkák már évek óta szállítják hűségesen a boganeket bárból bálra, munkából kocsmába és persze otthonról a bevásárlóközpontokba.

A huszonegyedik század elején ugyanis megjelentek a modern boganek, akiknek más vágya sincs csak a fogyasztás és az élvezetek maximalizálása. Az úgynevezett Cashed-Up Boganeket (a kezdőbetükből adódik a rövidítés: CUBs, azaz bocsok) talán a feltörekvő, új gazdag sznobokhoz hasonlíthatjuk. Ők is természetesen kétkezi munkások, hiszen minden bogan szakmunkás, de nem minden szakmunkás bogan. A pénzes-boganek azonban a marketingesek kedvencei, hiszen minden státusz-szimbólumnak, felkapottnak, márkásnak számító árut megvesznek. Ruháikon mindig ott ragyognak a márkajelek, kiegészítőiket általában Louis Vuttontól vagy Ray Bantől szerzik be. Persze néha a hamisítvány is megteszi. Frizurájukat sem a régi német focistákéhoz igazítják, hanem azt kivasalják, melírozzák, mint az ausztrál focisták teszik. Így a legtöbb pénzes bogan szőkére csíkozott, vasalt hajat visel. Pénzzel ugye nem lehet ízlést vásárolni, a lóvés-boganek a giccs és a kommersz éltetői. Nemcsak viseletük, de lakásuk is erről árulkodik. Ha a csúnya kövér Buddha fejek divatba jönnek, akkor a bogan telerakja a nappaliját, kertjét, vécéjét csupa csúnya, kövér Buddha fejekkel. Pedig nem érdekli a vallás és semmit nem tud a buddhizmusról sem. Ugyanez történik a mini Eiffel tornyokkal is, amelyek Párizs hangulatát hivatottak a külkerületi lakóházak előszobáiba varázsolni. A bogan-szakértők Ausztráliában az IKEA-t is bogan-bútorgyárnak nevezik. Ez megdöbbentett. Ezenkívül, tudni kell azt is, hogy a modern bogan kicsit világlátottabb őseinél. Általában Bali szigetére vagy Thaiföldre jár nyaralni. Vedelni. Ha elvetődik a világ más részeire, akkor az ottani kultúrával leginkább a helyi ételeken és sörökön keresztül ismerkedik.

A szubkultúrának ez a feltörekvő rétege úgy alakult ki, hogy Ausztráliában egyre kevesebb ember akart kétkezi munkából megélni. A munkaerő kínálat hiányában a szakmunkások bére igencsak megemelkedett.  Az építőipar virágzik. Egyre több a bevándorló, nő a népesség: kellenek új lakóhelyek. Ha épülnek a házak, akkor kell ács, villany-, és vízszerelő. De így jutnak egyre több munkához a szobafestők és a bádogosok is. Persze helyzetük nem mindig irigylésre méltó. Szinte minden nap hajnali négykor kelnek, a tűzforró melegben sokszor a háztetőkön kopácsolnak, de munkaórák között sokan nagyobb kényelemben élnek, mint diplomás társaik. Egyszóval ez az ország a szakmunkások számára mennyország. Ebben a macsó kultúrában, ha valaki kétkezi munkából él, az sokak szemében férfibb a férfinál. Már a tizedik iskolaév befejezése után elmehet valaki szakmunkásképzőbe, ahol három év alatt kitanulnak egy-egy szakmát. Ez azt jelenti, hogy még húsz éves koruk előtt szakmával a kezükben, fix keresetben részesülnek. Ráadásul nem is olyan rosszban. Nem egyszer nevetik ki volt középiskolai osztálytársaikat, akik szakadtan az egyetemi könyvek felett görnyedeznek, délutánonként pedig krumplisütögetéssel gyorséttermekben gyűjtenek zsebpénzt. Ezalatt a tradie (ejtsd tréjdi, ez a tradesman szó töredéke és szakmunkást jelent) elkezdi építeni a jövőjét. Gyakran előbb lesz háza, mint diplomás barátainak, sőt talán medencéje is. Mire a közgazdász, jogász barátai elkezdenek főállásban dolgozni, addigra ő már vadi új tűzpiros Ford Falcon kisteherautójával rója az utakat: bárból bálra, munkából kocsmába és persze otthonról a bevásárlóközpontokba, ahol megveheti azt a plazmatévét, amelyről egyetemista haverjai még évekig csak álmodozhatnak.

A boganség persze a nyugati országok legtöbbjében jelen van, nemcsak Ausztráliában. Lehet, hogy valahol mindenkiben ott lakozik egy kis bogan? Hiszen mindenki szeret dőzsölni, jól élni, divatosan kinézni. De ha a bogan-féle életvitel csak ennyiből állna, akkor a marketingesek minden márkás, divatos cuccot így reklámoznának: „Let your inner-bogan free!: Eresszd szabadjára a benned lakozó bogan-t!” Lehet, hogy ízig-vérig bogannek kell lenni ahhoz, hogy elhiggyük: egy új telefontól, egy Bali-úttól vagy egy plazma tévétől többek vagyunk? Talán bogannek mégiscsak születni kell?!

SMG©

Minden érdeklődő számára ajánlom az ausztrál bogan-szakértők blogját: http://thingsboganslike.com/the-full-list/ A blog segített nekem is a bejegyzés pontosításában.