Este hatkor kilépek Melbourne központjában a munkahelyemről és felveszem a napszemüvegemet. Elsétálok az egyik téren díszelgő több tucat műfenyő mellett, majd belehuppanok az itt álló nyugágyak egyikébe és ritmusosan ringatom a lábamat a hangszórókból áradó jingle bells dallamára. Tiszta karácsonyi hangulat! Ez az ausztrál december.

Itt karácsonykor meleg, gyakran harmincöt fok van. De hiába a hőség, az angolszász hagyományoknak köszönhetően az ünnepi menü sült krumpli és töltött pulyka. Így karácsony napján a konyhákban hatvan, de legalább ötvenöt fok is lehet. Szerencsére sok családnak van medence a kertjében. Mégis a legtöbben sörrel jegelik magukat. Míg az asszonyok asztalt terítenek, krumplit pucolnak és lakást dekorálnak, addig a férfiak alkohollal kezükben ácsorognak odakint a barbie mellett, ugyanis a sütögetőn grillezett húsok nélkül tényleg nincs igazi ausztrál ünnep. A hagyományos karácsonyi desszertet karácsonyi pudingnak hívják, amelynek semmi köze a Magyarországon megszokott pudinghoz. Ennek az angolszász ragadós mazsolakupacnak még a látványa sem étvágygerjesztő. A süteményt a nagymamák készítik el hónapokkal az ünnepek előtt – a fiatalabb generáció készen veszi a közértben -, s az ebéd után brandy-szósszal nyakon öntve tálalják. A puding főzés közben, ha a főzetet az óramutató járásával egy irányba kevergetik és közben kívánnak is valamit, akkor az állítólag az új évben valóra is válik.

A karácsonyi ebédet 25-én fogyasztják el az ausztrálok. Szentestét nem ülnek, sőt 24-e munkanap. A fát már december elsején feldíszítik. A karácsonyfa általában mű, de nem mindig zöld. Tavaly vettünk igazi fenyőt, de Szentestére barnává változott. Kiszáradt. Az utolsó percben sikerült egy műfát beszereznünk. Idén egy jótékonysági szervezettől rendeltünk fenyőt, amelyet persze nem csak azért tettünk, mert a kivágott helyébe új fát ültetnek, hanem azért is, mert önkéntesek szállították házhoz. Most már tudjuk, hogy vízbe kell állítania a karácsonyfát, hogy kibírja az ünnepekig.

Itt nem csak a fára aggatnak díszeket, hanem más angolszász kultúrákhoz hasonlóan, az egész házat kidekorálják. Ki kívülről, ki belülről. Már november végén ideglázban égnek az asszonyok: milyen színű legyen a karácsonyfa, milyen dekorációt rakjanak a kandalló fölé stb. Decemberben, esténként kihagyhatatlan program a karácsonyi fények nézegetése. Az emberek ilyenkor körbeautókázzák a környéket és megállnak minden olyan ház előtt, amely fényáradatban úszik és nézik milyen szép, milyen giccses. Még buszjárat is indul, amely karácsonyi égőkkel díszített házak nézegetésére szakosodott. A legtöbb feldíszített ház lakói esténként kinyitják a kapukat és beengedik a nézelődőket az udvarra. Néhol aprópénzt kérnek belépődíjként. A bevételből néhányan a villanyszámlájukat fedezik, mások pedig non-profit szervezeteket támogatnak vele. Jártunk olyan kidíszített háznál, ahol műhavat is fújtak, s az udvari gyepet befedték fehér kabátbélésszerű anyaggal. Egy másik háznál a garázsban kiállítást rendeztek, ahol legalább 50 különböző életnagyságú Mikulás rázta magát és énekelgetett.

Lelkesebb keresztény hívő emberek ilyenkor kiállnak az ultra-módon feldíszített házak elé és minden arra járónak kezébe nyomják az evangéliumot, hogy ne felejtsék el miről is szól az ünnep. Pedig sokan már elfelejtették, vagy még sosem hallottak róla. Templomba még karácsony reggel sem járnak sokan, hiszen akkor érkezik a Mikulás (itt nincs Jézuska). A gyerekek általában már hajnalban felkelnek és elkezdik kibontani az ajándékokat, amelyeket a Télapó (szülők) éjjel a fa alá helyeztek. Minden ausztrálnak van egy karácsonyi zsákja is, vagy zoknija, amelyet kilógat a kandallóra vagy ha az nincs, akkor a falra. Persze azt remélve, hogy a Mikulás (vagy valaki más) megtömi mindenféle apró ajándékkal. A gyerekeknek itt kicsit nehezebb dolguk van, ugyanis nehezebb elhinni azt, hogy a forró nyáron a Mikulás bundában érkezik szánon, amelyet itt sosem látott rénszarvasok húznak. Ezért egyre többen mondják a kicsiknek, hogy ide a Miki szörfdeszkán jön, amelyet kenguruk üzemeltetnek. Kicsit képzavaros, de mindent meg kell tenni a mítosz hallhatatlansága érdekében.

Mivel Ausztrália multikulturális ország sokan nem a keresztény kultúrában nőttek fel. Az állam szeretné, ha minden vallás egymással békességben megférne, ezért a karácsonyt is kicsit megcsorbítja a politikai korrektség. A munkahelyeken ilyenkor már nem karácsonyi bulikat rendeznek, hanem év-végi partykat. A kellemes karácsonyi ünnepek helyett pedig azt illik mondani, hogy boldog ünnepeket. Habár, még ajánlatosabb a boldog bolondozást felkiáltással (Happy Silly Season!) köszönteni munkatársainkat, így elvileg nem sértjük meg a más vallású embereket és kevesebb az esély arra is, hogy valaki feljelentsen minket a humán erőforrás menedzsernél vallásos zaklatás miatt. A minap egy hittantanár, aki ma már általános hitismeretet tanít, azon agonizált, hogy törvényellenes lenne-e, ha olyan karácsonyi énekeket énekeltetne az állami iskolában a gyerekekkel, amelyek a jászolban lévő Jézusról szólnak. A muzulmán megsértődne, a hindu meg nem is értené. – mondta. Zsidó, muzulmán, sőt hindu barátaimat valójában nem zavarja Jézus születésének ünnepe, lehet inkább azokat idegesíti, akik minden vallástól egyöntetűen agybajt kapnak.

Mindenesetre december közepén a városok parkjaiban több helyen is rendeznek gyertyafényes hangversenyeket, amelyek során piknikező emberek gyertyákkal a kezükben énekelnek karácsonyi zsoltárokat.

Ausztráliában rengeteg bevándorló él, sokan családjuktól és barátaiktól távol, igen egyedül érzik ilyenkor magukat. Az utcák kiüresednek, a boltok bezárnak. S bár a karácsony napját férjem családjával töltjük, a Szenteste mindig jó alkalmat nyújt arra, hogy meghívjunk olyanokat, akiknek egyébként nem lenne hova menniük. Két éve egy tucat perzsa töltötte nálunk a Szentestét, majd együtt mentünk éjfélkor istentiszteletre. Az egyik iráni házaspár még sosem járt keresztény templomban. Az úrvacsoravétel előtt, mikor a lelkipásztor mindenkit megkért, hogy járuljanak az asztalhoz az irániak a fülembe súgták illedelmesen, hogy ők nem szeretnének az asztalhoz járulni, mert már korábban vacsoráztak.

Egy-szó, mint száz: vallásuktól függetlenül, mindig mindenki szívesen eljött, akiket eddig meghívunk magunkhoz szentestézni. Hiszen a politikai korrektség és a nagy meleg ellenére, a karácsony Ausztráliában is mégiscsak a szeretet ünnepe.

Mindenkinek áldott ünnepeket: kellemes karácsonyt és boldog hannukát kívánok!

SMG ©