November elseje most mind Melbourne-ben, mind Magyarországon munkaszüneti nap. Míg otthon az emberek a temetőbe mennek, koszorúkat, gyertyákat helyeznek el hozzátartozóik sírján, addig Melbourne-ben a lakosság apraja-nagyja csinosan felöltözik és kimegy a flemingtoni lóversenypályára. Már ha ki tudja fizetni a beugrót. A Melbourne Kupa idejére minden bolt és iroda bezár, ezért mondják a helyiek, hogy ez a verseny az egész nemzetet megállítja. Egyes iskolákban is tanítási szünetet írnak ki erre a napra. Férjem privát katolikus iskolájában anno be kellett menni ezen a napon is, de a verseny idejére bekapcsolták a tévét, és minden gyerek választhatott magának egy lovat, aminek szurkolt.

Az állomások Melbourne szerte megtelnek tollas fejdíszt, kalapot viselő nőkkel, akik a tavasz színeiben pompázva, rendkívül drága ruhákban indulnak a lovira. Persze sokan azért élelmesek és a lóversenyre vásárolt ruhát már másnap visszaviszik az üzletbe, mondván: „Sajnos, kicsi volt.” Ha megtartotta az illető a számlát, és még az árcédulát is visszacsempészte a göncre, az eladó nem mondhat semmit: vissza kell adni a pénzt. Némelyik nőnek azonban még a tisztítóba is el kell vinni a ruhát, mert egy ilyen lovas bulit nehéz foltok nélkül megúszni. Ugyanis, az emberek ilyenkor mást sem csinálnak, csak isznak. Egész nap kint állnak a pályán, és kalap ide-vagy oda, a melegben a sok pezsgő mégis könnyen a fejükbe száll. Aztán estefelé az állomások megtelnek a tollas fejdíszt, kalapot viselő nőkkel, akik tavaszi ruháikban rókáznak a sínek mellett, miközben a miniruhák alól elkezdenek kibukkanni a színes bugyik is. A férfiak közül is sok jut hasonló sorsra, csak ők öltönyben teszik mindezt és nem viselnek színes bugyikat. (Mindenről itt lehet meggyőződni: http://au.sports.yahoo.com/galleries/g/6420984/cup-carnival-hangovers/6428332/)

Akinek nem telt a belépőre, vagy akit nem vonz a versenypálya hangulata, de azért pénzt szívesen nyerne, az a nap folyamán a fogadási irodákban teszi meg tétjét és otthon vagy barátok közt követi a verseny alakulását. Az összeröffenések során a baráti kör tagjai általában pénzt dobnak egy kalapba és egymás között is fogadnak. Egy ilyen sportos-grilles buli alkalmával az ausztrál társaság nő tagjai általában a konyhában sertepertélnek, vagy körbeülnek és női magazinba illő témákat járnak körül. A férfiak pedig kivétel nélkül mind sörrel a kézben ácsorognak a barbie körül a kertben. Barbie nélkül ugyanis nincs igazi ausztrál ünnep. Mindenkinek van legalább egy barbieja. A kis, kerek háromlábúak elférnek még egy hatodik emeleti garzon erkélyén is. De jártam már olyan családi házban ahol két szántóeke nagyságú Barbien (azaz barbeque-n) sütötték a húsokat. Össznépi használatra felállított grillsütőt, vagy ahogy a „mindent-becéző” ausztrálok hívják „barbie-t” itt minden szóra érdemes parkban is találni. Az ember elsétál a henteshez, majd leül egy parkban, egy gombnyomással bekapcsolja az elektromos grillezőt, és már sütheti is a kolbászt, szalonnát, emumellet vagy akár a kengurubélszínt. (Az ausztrál húsimádó nemzet, s talán az egyetlen, amely képes felnyársalni és elfogyasztani mindkét címerállatát.) Egy ízig-vérig patrióta ausztrál számára az ünnep – legyen az karácsony, születésnap vagy nemzeti ünnep  – húspogácsákkal megrakott barbie, alkohol és sport nélkül nem ér semmit. Így a legtöbb ausztrál munkaszüneti napot és nemzeti ünnepet az epikuroszi örömöknek szentelik a hazafiak.

Január 26-án, Ausztrália napon, amelyet az őslakosok inkább Invázió Napként emlegetnek, az ország az első angol foglyok partraszállását ünnepli. Ilyenkor mást sem csinál az ember, csak eszik és valahol, valakikkel húst sütöget. Ekkor tombol az országban a krikett szezon, ha valakit érdekel, hogyan lehet fehér öltönynadrágban kis labdákat ütögetni az nyugodtan menjen el egy meccsre. Ezt nem csak Ausztrália napon, de karácsony másnapján, december 27-én is megteheti, akkor játsszák ugyanis az egyik legnagyobb krikett teszt meccset. Karácsonykor, mivel nyár van, az ember egyébként szintén kerti sütögetés keretében ünnepli Jézus születését. II. Erzsébet 1926 áprilisában jött világra, az ausztrálok mégis június második hétfőjén ünneplik születésnapját, kivéve Nyugat Ausztráliát, ahol októberben tartják a nagy napot. Persze az uralkodó születésnapja is, mind minden más nemzeti ünnep alkalmat ad arra, hogy összeröffenjenek az emberek. S bár télen grillezni nem a legjobb, Erzsébet királynő mégis jó okot ad a sörök, borok és a sport élvezetére. Melbourne-ben hagyomány, hogy minden évben e napon megküzd egymással az ausztrál foci két nagy csapata a melbourne-i démonok és a szarkák. Egyesek azt is szeretnék elérni, hogy szabadnappá tegyék az ausztrál foci döntőjének napját is, amelyre mindig szeptemberben kerül sor, azonban ez úgy tűnik gazdasági szempontból nem érné meg. Ugyanis, még az Ausztrál Futball Liga sem tudna annyi pénzt generálni ezen a napon, hogy a munkaszüneti nappal járó kieséseket fedezze.

Egyetlen egy olyan munkaszüneti nap létezik a naptárban, amikor egy kicsit magába száll a nemzet, ez pedig az ANZAC (Australian New Zealand Army Corps) nap. Az első világháború idején Törökországban a szövetségesek – köztük a partra szállt ausztrál és új-zélandi katonák – csúnya vereséget szenvedtek a törökök Atatürk által vezetett csapatától. A Gallipolli-ban vívott nyolc hónapos csatában elesett katonák emlékére április 25-én hajnalban misét tartanak minden nagyvárosban. Itt Melbourne-ben a szabad ég alatt jönnek össze a patrióták a Botanikus kert lábánál fekvő emlékműnél. Az ANZAC naphoz nem is igazán az elesettek miatt ragaszkodnak a hazafiak, hanem azért is, mert ez volt az első olyan csata, ahol az ausztrálok saját zászlójuk alatt harcoltak és nem úgy, mint Anglia csatlósai. Ezen a napon évekig nem tartottak fontosabb sporteseményeket, sőt, ha ANZAC nap vasárnapra esett még a hétvégi focimeccset is lefújták. Ám az ausztrálok nem sokáig tudták magukat türtőztetni, hiszen nem ünnep az ünnep sport nélkül. Így 1995-re újabb tradíció született: az ANZAC napon rendszeresen összecsap a tojás alakú labdát rugdosó szarkák (Melbourne Collingwood kerülete) és szúnyogok (Essendon) csapata.

Ebből is látszik, hogy az ausztrálok nem szeretnek szomorkodni. Sörözni, pezsgőzni és sportot nézni viszont annál inkább. A fogadásról nem is beszélve.

Míg Magyarországon majdnem minden nemzeti ünnepen és munkaszüneti napon halottakról, kivégzettekről vagy elesettekről emlékezünk meg, és a Himnuszban megénekeltekhez híven tudatosítjuk minden generációban, hogy a magyar nép megbűnhődte már a múltat és jövendőt; addig ez a múlttal alig rendelkező ország saját himnuszához híven ünnepel: „Ausztrália, örvendezz, mert mindannyian szabadok és fiatalok vagyunk!” És ez így is van. Itt Ausztráliában mi sose halunk meg. S amíg élünk, november elején inkább a lovira járunk a temető helyett.

SMG©