Jegyzetek a naroomai tengerpartról 2. rész: A naroomai rája

A szörny

A szörny

Nem hallottam volna talán sosem Naroomáról, ha nem it találunk nyaralót a karácsonyi szünetre. Narooma, egy órás pihenővel, tíz órányi vezetésre található Melbourne-től. Sydney-től délre fekszik ez az óceánparti kisváros, amelyben körülbelül 3000 ember él. Eredetileg Wagonga Head-nek hívták, majd az őslakosok által használt név lett a hivatalos neve, mivel a noorooma szó jelentése (égszínkék víz) rendkívűl találónak tűnt. (Álltólag a az egyik multinacionláis autócég nemrég piacra dobott egy Narooma-kék autómodellt is.)  Mindenesetre a hivatalos név bejegyzése során a főpostamester elírta az első két o-t és így a város neve Nooroomából (a törzsi nyelvek a dupla o-t általában u-nak ejtik) Naroomára egyszerűsödött.

Narooma kisváros. Turistamágnes. Bevételének nagy részét a nyári szünet során gyűjti be. Ha valakinek nincs itt kiadó nyaralója (a zimmer frei itt nem divat), annak valószínű van kis kávéháza, krémfagyis lakókocsija vagy vizibicikli kölcsönzője. Férjem unszolására mi is elmentünk vizibiciklizni az egyik öbölbe. Vittünk magunkkal horgászbotot is. A barnára sült srác, akitől béreltük a járgányt, csúnyán is nézett a botra. Feje tetejére tolta napszümevegét, amelynek helyén fehér csík világított barnára sült arcán majd összeráncolt szemöldökkel közölte: Na, aztán ne legyen a canga csaliszagú! Engem azonban más aggasztott. Például az, hogy még el sem indultunk, de már átsiklott alattunk egy hatalmas rája. Legalább 200 kilós. – gondoltam, bár szinte rája sem tudtam nézni. Nem tengeren nevelkedtem, ráját csak az állatkerti akváriumokban és a tévében láttam. Utoljára pont a hírekben volt szerencsém rájával összefutni. Éppen azt ecsetelték, hogyan végzett Steven Irwinnel, Ausztrália igazai krokodil dundee-jával, Ausztrália vadvilágának leghíresebb nagykövetével. Ezekkel a gondolatokkal sokkoltam magam, miközben távolodtunk a partról. Mögöttünk egyre szaporodó rája raj. Előttünk meg férjem szerint halak hada. Leparkoltunk az öböl közepén és horgászni kezdtünk. Nem fogott ki rajtunk a rája, fogtam is egy halat. Meg is ettük vacsorára.

Narooma, 2009 karácsony

Reklámok

Jegyzetek a naroomai tengerpartról 1. rész: Az ausztrál, aki ruhában strandol

Tengerpart Naroomában

Tengerpart Naroomában

Nem járok állatkertbe, de embereket nézegetni imádok. Sokszor csak ezért ülök be a kávéházakba. A tengerpart is kiváló bámészkodó hely. Leterítem a törölközőt, felteszem a napszemüveget és már kezdődhet is a mustra.

Tőlem jobbra az arany homokon hason heverészik egy szláv nyelvet beszélő házaspár. Lányuk a vízben pancsol. Bőrük fényesre barnult – itt azt mondják a gyorsan barnuló bőrre, hogy ’olive skin’ azaz olivabőr, így különböztetik meg az európai kontinensről érkezett bevándorlókat az angolszász szigetlakók leszármazottjaitól. A britt gyökerekkel rendelkező ausztrálok ugyanis kismalac-rózsaszínre sülnek a napon. Hiába, Isten nem bottal ver. Az őslakosokat teremtette ide, adott nekik szép fekete bőrt, de a tartományokat hajkurászó ‘sápadt arcú’ angolok, már generációkon keresztül szenvednek itt a leégéstől.

A szlávok folyamatosan cseverésznek, hangosan, hadonászva. Erősen koncentrálok, de nem tudom eldönteni milyen nyelv ez: nem teljesen orosz, talán ukránok lehetnek. Először azt hiszem turisták, ugyanis a férfi fecskében sütteti magát. Jóravaló ausztrál férfi ilyet még alsónadrágnak sem venne fel, tengerpartra pedig kifejezetten csak térd alá érő sortban járnak. De a szláv szövegbe néha belekerül egy-két angol szó is, ebből sejtem, hogy ők bizony már huzamosabb ideje itt élhetnek. A férfi folyamatosan mondja és mondja, nagymellű neje pedig csak bólogat. Melltartó pántjait gondosan letolja a válláról és feltápászkodik az egyik kempingszékre, ahol mostmár a hasát sütteti. Van náluk hűtőláda, abból kiemel a nő egy szendvicset, miközben a férfi is felpattan a pokrócról. Most látom, hogy nyakán hatalamas aranynyaklánc. Kifeszített gerniccel, előre nyomott hassal elindul a víz felé. Besétál borzongva az óceánba, majd úszni kezd. Pont úgy, mint egy közép-európai nyugdíjas, aki félti frissen dauerolt frizuráját. Ilyet ausztrál szintén nem tesz. Ők egyből vízalá ugranak fejessel. Hiába, a legtöbb az óceánon tanul meg úszni, olimpikonokat megszégyenítő technikával.

Miközben a szláv kitartott fejét figyelem ahogy hullámzik a tengeren, megérkezik egy újabb család is a partra. Valószínúleg melbourne-iek az északi, extravagánsabb kerületekből. Apa, anya és két lányuk megindulnak a part felé. A kisebbik lány szőke, tünderszerű haját oldalra tűzte piros hajtűvel, feje tetejét lila kendővel átkötötte. Térdigérő kisvirágos otthonkaszerű ruháját le sem veti, minthahogy apja sem a sortot, sem a bőrszíjat, sem az inget, hanem így ahogy vannak ruhástól, nyakig besétálnak a hideg óceánba. Az anya és a nagyobbik lány közben a part melletti betonsétány felé tart, ahol egy lakókocsiban egy jókedélyű öregasszony krémfagyit árul. Mire visszatérnek a négy tölcsérrel apa és lánya is kimászik a vízből és így mind a homokra huppanak. Ruhájuk, hajuk immár tiszta sár. Fagylaltjuk olvadtan csöpög, folyik le karjuk oldalán.

Elgondolkozom. Hiába élek ebben az országban már 3 éve, még mindig könnyebben megértem a vastag nyakláncos szlávot, mint a ruhástól fürdőző ausztrált. Nem feltétlenül szimpatizálok vele, csak be tudom skatulyázni, kategorizálni. Hasra fordulok. Matatok a táskámban. Előhalászom majd folytatom a magammal hozott Esterházy kötet olvasását.

SMG 2009 karácsony Narooma, NSW