A FEKETE MAGYAR

Bumeráng a Boomiri Australia-tól

Bumeráng a Boomiri Australia-tól

– Azt a bumerángot szeretném megnézni – szólok oda az indiai árusnak.
– Kézzel készítettek, mindet a főnököm csinálja. – mondja, miközben átnyújtja a lakkozott, apró pöttyökkel színesre festett vadászeszközt.
– A főnök honnan való? –  kérdem, mert végig jártam az egész nagy melbourne-i vásárcsarnokot és úgy tűnt, hogy a bumerángok és a didzseriduk is mind-mind kínai bóvlik. Csakúgy, mint a plüss koalák és a gyapjú csizmák. Valami autentikusabb ajándékra vágytam.
– Ausztrál, persze. Őslakos. – mondja. Mindjárt jön. Látja, mindennek a hátuljára rá van írva Boomiri. Ez a törzsük neve.

Célba értem. Nézegetem a többi fatárgyat, miközben tényleg megérkezik a két méteres őslakos férfi. Egyből megragad egy didzseridut és elkezd rajta játszani. Arcát hatalmasra fújja, csakúgy  dübörög a föld alattunk a brummogó morgó hangszertől. Majd hatalmas tenyereivel integet egy két potenciális vevőnek. Szemeit becsukja, mintha ez valami előadás része lenne. Aztán mikor látja, hogy egyre többen gyűlnek össze a portékája körül beszélgetni kezd.
– Te honnan jöttél? Német vagy? Guten Tag!
Majd többen is kipróbálják az őslakos hangszert. Sokaknak nem megy. Tüdő kell hozzá ugyanis. Meg jó technika. A szájhoz érintendő részt bevonták vastagon viasszal, hogy az ajkaknak kellemesebb legyen a hangszer megszólaltatása, de így is sokan undorkodnak. Én sem akarok herpeszt.

Aztán elfogynak a bámészkodók, talán valaki vett is egy kisebb fahangszert. Én még mindig nézegetek.
– Mit keresel? – fordul hozzám az őslakos művész, akit magamban csak Boomirinek hívok.
– Ajándéknak valót.
– Hát az itt van bőven. Én készítek mindent. Saját kezűleg. – felmutatja kezeit, majd az asztal fölé hajol és ujjaival rendbe rántja a portékák szétzilált sorait. Rám sem néz, mikor következő kérdését teszi fel:
– Honnan jöttél?
– Magyarországról. – felelem miközben végre eldöntöttem a teknősös bumerángot viszem. Átnyújtom neki, hogy tegye zacskóba, adjon számlát. Az a sejtésem, hogy amíg fizetek elmond majd pár magyar szót, amit turistáktól megtanult és ahogy ezt kigondolom már kezdi is:
– “Hogy vagy magyar?” – kérdi jó magyarsággal.
Mosolygok. Aranyos. De mégis megspékeli.
– I’ll sing you a “magyar nóta”! Erre már felkapom a fejemet.
– Türürürrrüüü türüüüürrrrrüüüü… – zendít rá, utánozva a cigányzenészek hegedűjét vagy éppen a cimbalmot. Mintha tényleg a jó ebédhez szól a nóta bevezető dallamait hallanám. Majd elkezd énekelni is: “Édres nyári éjszakán”….. Nem értem a folytatást, de tényleg magyarnak hangzanak a szavak is. Ha érteném sem ismerném fel a dalt, nem vagyok egy nótafa. Boomiri beleéli magát. Most is becsukja a szemeit. Könnyesre nevetem magam. Hüvelyk, mutató és középső ujjait egymáshoz szorítja és öklét ritmusosan rázza mellkasa előtt. Fogai fehérlenek. Hófehér haja és két hatalmas pajesza érdekes keretet ad sötét arcának. Mihelyst abbahagyja az éneklést, egyből magyarázza is történetét.
– You know, I had a “magyar” girlfriend. “Barátnő. A Mari”. From “Székesfehérvár”. – majd angolul elmeséli, hogy itt ismerkedtek meg Ausztráliában. De járt vele Székesfehérváron is.
– Ott élt neki az “Opa meg az Onya”. De tudod a Mari nem beszélt velem mindig szépen. Vad nő volt. Ezért csúnya szavakat tudok leginkább. Ezeket nem mondom.
– És mi lett Marival?
– Ó, Marival? Már nem élünk együtt. Nem bírta itt. Végleg hazament a szüleihez. Székesfehérvárra. – megint matat a tárgyak között, pedig az előbb már mindent rendbe tett, azóta senki sem babrált az árukkal. Csak én állok a pultnál, a másik árus is elment ebédért. Csend lesz. Azon gondolkodom, hogy mi lehetett nehezebb a vad magyar nőt vagy a szakítást kiheverni?
-Tudod terhes lett a Mari. – folytatja Boomiri hirtelen. – Gyereket várt tőlem. Meg is tudtuk, hogy fiút. Egy “fekete magyart!” – felnevetünk.
-De Mari elesett és elvetélt. Meghalt a gyerek. Nem lett fiam. Nem lett “fekete magyar”. Hiába, no. Pedig milyen jó lett volna, ha lesz egy fiam, egy “igazi fekete magyar!” – rázza nagy ősz fejét és közben kihúzza magát.
– Aztán Mari depressziós lett. Nem bírta kiheverni. És hazament. – könnybe lábad a szeme.  Azt mondja, fáj neki még mindig, pedig a gyerek már 16 éves lenne.

Majd hirtelen felkiált.
-De én azért az maradtam! Fekete magyar! “Sean Ninyura vagyok! Fekete magyar vagyok!”
Majd átnyújtja nylon szatyorban a bumerángot.
– Mást nem kérsz? – kérdezi.
Addigra már újra állnak a didzseriduk körül, Boomiri szeme már rájuk kacsingat. Visszajön az indiai is, kávét szürcsölget.
– Na, választottál? – kérdi.
Mutatom az átlátszó szatyorban a bumerángot.
– Szép és autentikus, hidd el, igazi kulturális emlék.
– Hát az biztos. – motyogom, majd tovább sétálgatok a piacon. Kicsit megzavarodtam. Merről jöttem? Hova megyek? Bolyongok az árusok között. Házi szappanok, teaolajak, bőr kalapok és közben a levegőben terjed a spanyol fánk illata. Magyaros dallamokat dúdolok. Nem tudom mit, csak lalázok. Mintha egy cigány húzná folyamatosan a fülemben.

SMG

(A művész és ex-partnere nevét megváltoztattam.)

Reklámok

Klozet-etnográfia: Loo és Dunny kalandjai

Restroom: Amerikában nyilván pihenni járnak ide az emberek, ez állhat a ‘pihenőszoba’ etimológiája mögött. Ízlés kérdése, egyesek esküsznek arra, hogy itt a legjobb olvasni, gondolkodni. Aztán itt a powder room: a kifinomult angolok között akad, aki szükség esetén ide, a ‘púderszobába’ jár ki.

••••
Az ausztrálok, bár angol eredetükhöz híven gyakran jönnek ezzel a ‘púderszobás’ badarsággal, a legtöbben mégis inkább a loo-n enyhítenek magukon. A vízzel öblíthetős klotyók ezen vicces elnevezését a híres waterloo-i csata helyszíne ihlette meg. És bár Angliából származik a lehúzhatós vécék őse a watercloset, az erre utaló WC mozaikszó inkább az angolszász világon kívül hódított magának teret. Tehát Ausztráliában járva ne keressünk WC feliratokat, inkább azt kérdezzük, hogy merre van a bathroom, toilet, powder room vagy akár a loo.
••••

Mint a konyhaművészetnek, a táncnak vagy akármi másnak a klotyózásnak is minden kultúrában mások a szokásai. Japánban ültem már elektronikus zenét játszó vécé ülőkén, amely a pisi csurgás és más egyéb hangok tompítására találtak ki a szégyenlős ázsiaiak. Ugyanitt ülőke-melegítő rendszer is létezik, amely kellemes hőmérsékletet biztosít az ember fedetlen popsijának olyan helyeken is, ahol télidőben a rizspapíros ablakok nem mondhatóak a legjobb hőszigetelőnek. Japántól kicsit nyugatra, Kínában, már a pottyantósak a divatok. Itt még a házakban, éttermekben is földre helyezett tálkák lyukaiba kell beletalálni. Guggolva vagy állva, azt nem tudom, ülve mindenesetre higiéniai szempontból nem ajánlatos, mert úgy tűnt rajtam kívül másoknak sem sikerült elsajátítani a célba-találás művészetét. A perzsák ebben a a tekintetben mindenképpen higiénikusabbak, ők ugyanis képtelenek létezni a vécékagylóra csatolt zuhanyrózsa nélkül, amely kettő-az-egyben: bidé-vécé megoldást biztosít.

•••

Mivel Ausztrália multikulturális ország, sokan különböző módon állnak (vagy ülnek oda) a budikhoz. Az év elején az egyik államban politikai vita is támadt, mert egyesek szerint a bevándorlók eljárásai nem minden esetben felelnek meg az ausztrál testszagkezelés és toalett-használat etikettjének.  Így például az egyetemeken kampányszerűen tanítják a külföldi diákokat a vécézés Ausztráliában már jól bevált módszereire, méghozzá oktató jellegű plakátok segítségével.  (http://www.news.com.au/national-old/macquarie-university-teaching-migrant-students-how-to-use-a-toilet-correctly/story-e6frfkvr-1226242206897)

•••
Én sokáig azt gondoltam a magyarok és az ausztrálok között ezügyben nincs semmi kulturális különbség. De ezt csak addig hittem, amíg egyszer tanúja nem voltam egy hasonló beszélgetésnek, amely egy Ausztráliába szakadt hazánkfia és egy Magyarországról frissen hazatért ausztrál között zajlott le.
–Nem értelek titeket, hogy miért kell azt oda…úgy odabiggyeszteni. Minek az a kis tálka oda? Nézegetni akarjátok, vagy esetleg vizsgálgatni? Miért nem lehet egyből bele a vizes lyukba? Miért kell ez a köztes, tálkás állapot? Nem értem, komolyan…
-Jaj, na nehogy azt mond, hogy csobbanó vízbe jobb csinálni.  Ezek az ausztrál csobbanókagylók már használat közben gondoskodnak a seggmosásról.
–Menj már! Ja, arról nem is beszélve, hogy nálatok az ember feje fölött vannak a víztartályok. Mi van ha rám szakad? Miközben ott ülök? Meg sem mertem azokat az elöregedett madzagokat húzni….

•••
A vécézési kultúra azonban az elmúlt évtizedekben jelentősen modernizálódott Magyarországon is. Lehúzó madzagokból sem sokat látni az új építésű épületekben. Magyarországon is egyre több helyen lehet falinyomóval öblíteni. Van kis gomb kis dolog utáni nagy gomb pedig nagy dolog utáni használatra. A nyugatról szállított vécékagylókban pedig már nincsenek tálkák, lehet egyből a lyukba pottyantani, pont úgy, mint Amerikában vagy Ausztráliában.

•••

A nagy különbséget én mégis a nyilvános vécék terén látom. Először is Ausztráliában vannak, Magyarországon pedig sokszor – leginkább mikor keresünk egyet – úgy tűnik, hogy nem léteznek.
A rafinált magyar vállalkozók azonban felfedezték a piac ezen hiányosságát és turista nevezetességek, forgalmas helyek közelében, lakásuk oldalában, házuk alagsorában, kertjük belsejében, éttermük alaksorában kiépítettek egy-egy mellékhelyiséget, amelyet belépő jegy ellenében megnyitnak a nyilvánosság előtt is.
Mindenesetre a tömegek budiztatását, pihentetését, púderezését Ausztráliában általában az állam oldja meg. Nem is akárhogy. Az adófizetők elvárják, hogy pénzükből közhasználatra alkalmas illemhelyeket tartson fel a kormány: a parkokban, az utcákon, a tereken, a botanikus kertben, az erdőben, a kiránduló helyeken, a tengerpartokon, az autóutak mellett. Egyszóval mindenütt. Meglepő módon nemcsak folyóvíz, hanem valamiféle papír is akad itt ezeken a helyeken. Bár tükörre ne nagyon számítsunk, ezek helyére nagy fémlemezeket szereltek. A hatalmas nemzeti parkokban előfordul, hogy a vadon közepén csak pottyantós vécék vannak.  Ezeket dunny-nak kereszteltek az ausztrálok, de thunderbox avagy mennydörgésdobozként is szokás rájuk hivatkozni. Egyes kempingezésre alkalmas helyeken pedig még mindig az ‘ásunk egy gödröt és oda járunk’ a módi. Mindenesetre, hiány Ausztráliában vécékből nincsen. Sőt!  Akárhova is megyünk utunkat megtervezhetjük úgy, hogy az vécék mentén vezessen végig. Ez kiváltképpen jó dolog, ha valakinek van valami betegsége vagy netalántán terhes. Mások nem nagyon hiszem, hogy nyaralásuk útvonaltervezéséhez igénybe veszik a szövetségi kormány ezen térképes szolgáltatását.  http://www.toiletmap.gov.au/
•••
Egy azonban bizonyos, hogy Ausztráliában nem áll meg az a mondás, miszerint a buta gyerek kevés ésszel meg egy vödör vízzel csak vécés néni vagy bácsi lehet. Mert az igazság az, hogy itt csak az automata nyilvános fülkék üzemeltetése kerül aprópénzbe. S bár tudom, hogy a klotyókassza nem feltétlenül hungarikum, de Magyarországon utazgatva arról is meggyőződtem, hogy ez a jó kis magyar fenyegetés már a magyar gyerekre sem bírhat hatással. Ugyanis, például a Balaton partján, az illemhelyek ajtajaiban jól öltözött, több nyelven is kommunikáló állampolgárok szedték be a belépőre valót, akik – ha magánvállalkozásukat saját maguk vezetik –  a munkájukból igen is jól megélnek. Forgalmas helyeken 300 forint beugrót is elkér egy-egy vécés-vállalkozó. S ha meggazdagodik akkor el lehet gondolkodni,  hogy vajon miért? Azért, mert jól végezte a dolgát vagy azért mert évezredek óta az ember csak végzi a dolgát…És ugye, vannak dolgok amik nem változnak.
SMG